Masszőrhöz rendszerint nem azért jár az ember, mert nincs jobb dolga. Jó, rendben, ha egy kényeztető wellness hétvégéről van szó, akkor belefér, de nem ez az általános. Gyógymasszőrhöz, sportmasszőrhöz azért térünk be, mert valahol fáj, görcsöl, esetleg egy korábbi sérülés utóhatása nagyon nehezen akar elmúlni. Nekem a hátam szenvedett károsodást többször a múltban, és mind a mai napig szenvedem a hatásait. Rendszeresen el kell járnom átgyúratni magam, különben egy kis hajolgatástól is úgy be tud állni, ha rossz mozdulatot teszek, hogy napokig fájdalmaim vannak utána. Sajnos ez egy ilyen dolog, én sem úgy terveztem, hogy a harmincas éveimre egy derékfájós öregember leszek, de sajnos így alakult. Mások sokkal rosszabbul járnak. Egyébként ha nem erőltetem, akkor tünetmentes vagyok, azonban ezt nem mindig lehet elkerülni. Viszont a masszőr, főleg ha annyi ideje jársz hozzá, mint én, akár úgy is funkcionálhat, mint egy igazi, mesebeli fodrász, vagyis rengeteg érdekes információt lehet tőle megtudni erről-arról. Hogy egy példával éljek: így került a figyelmem fókuszába az a pályázat magánszemélyeknek, ami lakossági napelem telepítéshez kötődik.
Korábban is kacérkodtam már a gondolattal, hogy valamilyen megújuló energiát hasznosító berendezésbe kéne fektetni némi pénzt, hiszen ha jól csinálod, akkor a pénzed rendesen visszahozza az árát, és onnantól kezdve a költségeid sokkal alacsonyabbak lesznek. Ennek sok módja van, például a hőszivattyú vagy a szélturbina, de azért abban mindenki egyetért, hogy a legnépszerűbb és egyben legkézenfekvőbb a napelem rendszer. Nem véletlen ez a népszerűség, hiszen ez a legdiszkrétebb, és a legnagyobb hatékonysággal üzemeltethető otthoni rendszer. A sokszor példaképpen állított Nyugaton már sokkal szélesebb körben elterjedt, de idehaza is olyan iramban terjed, amit nehéz megállítani. A lakosság által telepíttetett napelemes rendszerek ugyan nincsenek belevéve a hivatalos statisztikákba, viszont a különböző vállalatok megrendeléseiből és teljesítéseiből remekül kimutatható, hogy mekkora mértékben gyarapodik a hazai napelemes “kincs”.
Mindez részben annak is köszönhető, hogy folyamatosan a tetőponton tartja az érdeklődést a pályázat magánszemélyeknek, ami mostanra már egy kifutott kezdeményezés, azonban ami helyette van, az legalább olyan jó. A régebbi pályázat sem úgy nézett ki, hogy az ember tartotta a markát, és a pénz potyogott bele. Komoly követelményeknek kellett megfelelni, és mindemellett sokkal inkább utófinanszírozásról volt szó, semmint előre megpályázható összegről. Sokak fejében él az a kép, hogy meg kell írni a pályázatot, és az állam majd kifizeti az egészet, vagy a 90%-át. A gyakorlat azonban úgy nézett ki, hogy a pályázat elindítása után telepíttetni kellett a rendszert, és az önerő kivételével később visszakaptad a rááldozott forrást. A mostani pályázat magánszemélyeknek azonban konkrétan egy támogatott, 0% THM-es hitel, melyet az MNB bocsájt ki, és amely szintén 10% önerő mellett akár 20 évre elosztva fizetteti vissza veled a napelem rendszer költségét. Mindezt részben a masszőrömtől, de nagyobbrészt az általa ajánlott napelemes szakportálról tudom.
Egy alkalommal, amikor éppen a hátamat gyúrta, közben csevegtünk. Szóba került a környezettudatosság, a fenntarthatóság, és így terelődött a téma a napelemekre. Mesélte, hogy a sógoráék nemrégiben éltek a pályázat magánszemélyeknek adta lehetőséggel, és végtelenül meg vannak vele elégedve. A cég, melyet fentebb linkeltem nem elég, hogy a weboldalán teljes körű információs felületet tart fenn, ahol híreket olvashatok hazai és nemzetközi szinten is a megújuló energia alakulásáról, de mellette még ezt a 0%-os hitelt is alaposan kivesézik. És amellett, hogy ők minden munkát elvégeznek a tervezéstől a kivitelezésen át a későbbi rutin ellenőrzésekig, még a pályázásban is tudnak segítő kezet nyújtani. Folyamatos kapcsolatban vannak az ügyfeleikkel amíg megy a folyamat, és addig látják el tanácsokkal, amíg szükséges. Így tehát, hogy nem kell egyszerre rendelkezni a teljes költséggel, még az eddigieknél is sokkal többen lesznek majd képesek napelemes rendszert telepíteni az otthonukra.