A masszőr is nyomtasson szép papírra

A koronavírus okozta válság sokak életét megváltoztatta, a lezárások alatt rengetegen lettek munkanélküliek és rengeteg embernek volt szükséges átképeznie magát. Így tett az egyik ismerősöm is, aki eredetileg a vendéglátásban tevékenykedett. Az első hullám alatt a munkáltatója sajnálatos módon lehúzta a rolót, így más munka után kellett néznie. Kézen fekvő volt, hogy először a vendéglátásban keresgél, mert itt volt képesítése és tapasztalata. Sajnos annyira képlékeny volt még a helyzet, hogy gyorsan belátta: itt valami másra is szükség lesz kiegészítésként. Ekkora jutott arra az ötletre, hogy masszőr lesz. Szépen el is tudta végezni a tanfolyamot, megkapta a papírját. A bökkenő csak az volt, hogy az online megjelenés mellett szeretett volna papír formájában is kitenni hirdetéseket a környéken. Illetve megkért engem, hogy az irodában lévő „fali újságra” is tegyem majd ki a hirdetést. Pár óra alatt megszerkesztettünk egy fantáziadús szórólapot, már csak a nyomtatás volt hátra.

Szerencsére ebben is tudtam segíteni, mert pont ismertem egy jó weboldalt, ahol minden nyomtatáshoz szükséges kelléket meg lehetett találni. Így hát felmentünk nyomtatoalkatresz.hu-ra, ahol a következő linken nyomtatoalkatresz.hu/papír ki is tudtuk választani a megfelelő papírt. Ugyanis az volt a cél, hogy ne sima A4-es lapra nyomtassunk.

Elegáns hirdetés a nyomtatoalkatresz.hu segítségével

Miután megtaláltuk a szükséges papírcsomagot és láttam, hogy az említett weboldalon akció van miszerint, ha kettőt veszünk, akkor olcsóbb a csomagonkénti ár, ezért azt javasoltam, hogy vegyen kettőt. Egyrészt azért, mert megéri, másrészt pedig egy csomag 50 db lapot tartalmaz és szerintem az első nagy hirdetés-lökethez simán szükséges lesz 100 db szórólapra. Meg is fogadta a tanácsom és betette a kosárba a 2 csomag katalógus lapot, majd a megrendelés véglegesítésénél egy újabb pozitív meglepetés érte, amikor a weboldal azt írta, hogy a szállítási költség a megrendelés árától függetlenül ingyenes. Ingyenes házhoz szállítást és mennyiségi kedvezményt is kaptunk a nyomtatoalkatresz.hu -n, pedig általában nem szokták együtt osztogatni a két dolgot.

A nyomtatóalkatrész.hu -n többféle papír közül tudunk választani, akár aszerint is, hogy tintasugaras vagy lézeres a nyomtatónk. Ezenkívül fotópapír vagy többféle sima A4-es csomag is rendelkezésre áll az alábbi linken: nyomtatoalkatresz.hu/papir

A csomagok meg is érkeztek elég hamar, ő is nagyon elégedett volt a nyomtatoalkatresz.hu webshopjával, mert jó minőségű termékeket kapott, reális áron és gyors, ingyenes kiszállítással. Azt mondta, hogy épphogy volt elegendő színes patron a nyomtatójában az összes szórólap kinyomtatásához, ezért nem is kérdés, hogy honnan fogja majd rendelni az utánpótlást amikor szükségessé válik. A kinyomtatott hirdetések elegánsan néztek ki, szóval büszke is voltam magamra, hogy megfelelő minőségben tudtam segíteni az ismerősömnek. Akinek esetleg hasonló elképzelése van, az nyugodtan nézze meg a nyomtatoalkatresz.hu/papir oldalon a termékeket.

Egyébként a nyomtatóalkatrész.hu -n rengeteg terméket tudunk elérni akár tintapatronos, akár lézeres a nyomtatónk. Ha esetleg az utóbbi halmazba tartozik a masinánk, akkor a weboldal kínálta első gombon máris tudjuk keresni a rengeteg felsorolt márkatípus közül a nekünk megfelelő tonereket. A tonerek kapcsán azt is fontos megjegyezni, hogy utángyártott tonert is tudunk rendelni, ami egy kicsit olcsóbb megoldás és talán fenntarthatóbb megoldást is jelent. Ezenkívül a lézeres nyomtatókhoz tudunk különféle boxokat, transzfereket és fixálókat is rendelni, ha épp erre van szükségünk.